moviemaniac

moviemaniac

Utolsó éjszaka a Sohóban – London olykor sok tud lenni

2021. október 18. - moviemaniac101

Edgar Wright hatodik nagyjátékfilmje eltér a korábbiaktól. A humort alacsonyabb fokozatra tekerték, mint a Scott Pilgrim a világ ellenben (2010), és akcióból is kevesebbet látunk, mint a Nyomd, bébi, nyomdban (2017). Az alkotó a feszültségteremtésre helyezi a hangsúlyt, méghozzá sikeresen: sosem lehetünk biztosak benne, hogy hol húzódik a határ a valóság és az álom(képek) között.

Hősünk, Ellie (Thomasin McKenzie) egy vidéki kisvárosból Londonba költözik, ugyanis elnyerte a London College of Fashion ösztöndíját. Ellie különleges lány: halott anyja gyakran megjelenik előtte, épp ezért nagymamája féltve engedi el, hiszen London „még egy átlagos embernek is sok tud lenni” Megérkezve álmában a 60-as évek Sohójában találja magát, ahol egy a showbizniszben feltörekvő, Sandie (Anya Taylor Joy) nevű lány napjait követi, és a vele történtek rá is hatással lesznek. Egyre jobban elmosódik a határ álom és valóság között – senki sem az, akinek látszik.

Anya Taylor Joy meggyőzően alakítja a céltudatos, törtető Sandie-t, és McKenzie hősével is a kezdetektől fogva együtt tudunk érezni, miközben egyre jobban elmerül az őrületben. Matt Smith (Doctor Who, A korona) játéka Jackként pedig annyira magával ragadó, hogy még azt is elhittem, tényleg jóképű és okkal tapadnak rá a nők. Diana Rigg (Trónok Harca, Őfelsége titkosszolgálatában) pedig rendkívül szórakoztató utolsó szerepében, mint Ms. Collins, a házsártos házinéni.

Mint már említettem, Wright ezúttal leginkább a feszültséggel dolgozik, ám ez nem azt jelenti, hogy teljesen kiveszne a filmből a rájellemző szellemesség. Ez most a jumpscare-ekben is megjelenik: a film során többször úgy elhúzta a közönség idegeivel való játékot, hogy a leghétköznapibb dologtól ugrott az egész terem egy hatalmasat, és mikor realizálta, mitől is ijedt meg ennyire, a falak remegtek a nevetéstől. Remekül megteremti a 60-as évek hangulatát: minden dal és neonfény a helyén van. A rendezés leköti az embert, a végén pedig pont annyi kérdést hagy benne, hogy utána szívesen gondolkozzon el azon, mit is látott valójában.

Chung-hoon Chung (Zombieland: A második lövés) operatőr képei szépek, hangulatosak, gyakorta az eredeti Sóhajokat (1977) idézi. A kameramunka is látványos, gyakran operál hosszú (vagy annak tűnő) snittekkel. A vágó Paul Machliss (Nyomd, bébi, nyomd, Úriemberek) is elképesztő munkát végzett, de ez előző közös filmjük tudatában nem is meglepő. Bármilyen hosszú is egy snitt, a vágástól folyamatosan feszesnek érződik a film ritmusa, a néző pedig csak tátott szájjal kapkodja a fejét, hogy az alkotók milyen remek megoldással jelenítik meg egyszerre Sandie és Ellie karakterét. Az pedig, hogy mindezt a zene ritmusára teszik, különösen érzékletessé teszi a filmet. A hang csapat tagjai is Wright korábbi alkotótársai, így az ő esetükben sem meglepő a kiváló munka. A sound design valóban kísérteties zajokat hozott össze, és a hangkeverés is pont ugyanolyan nagyszerű, mint a már sokat emlegetett előző filmben, a Nyomd, bébi, nyomdban.

Bár az eddigiek alapján közel tökéletesnek tűnhet a film, de nem az. Wright közösen írta a filmet Krysty Wilson-Cairnsszel (1917, Londoni rémtörténetek), és a mű ezen része kissé felemásra sikerült. A karakterek alulírtak: majdnem mindenkit lehetne akár egy mondatban is jellemezni, és akkor is tökéletes képet kapnánk róluk. A film bár támadja a nézői elvárásokat, ugyanakkor ki is szolgálja azokat. Hiába visznek minket vakvágányra egy mellékszálon, hogyha a történet legnagyobb csavarját előre lehet látni – legjobb esetben is a film közepétől.

Edgar Wright legújabb filmje egy emlékezetes alkotás, ami sokat merít a Sóhajokból, Ragyogásból (1980) és a Ne nézz visszá!-ból (1973). A nagyszerű rendezés, fényképezés, hangdesign, hangulatteremtés és zene révén a nézők minden bizonnyal pozitív szájízzel hagyják el a termet, hiába a kissé gyenge lábakon álló forgatókönyv. A film befejezése és a cselekmény hiányosságai pedig kellő okot adnak arra, hogy mindenki saját magában rakja össze a filmet, és előálljon a saját kis megfejtéseivel. De vigyázzunk: London ugyanis olykor sok tud lenni.

A filmet a szolnoki ATAFF filmfesztiválon láttam 2021.10.14.-én. Az országos premier dátuma 2021.11.04.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://moviemaniac.blog.hu/api/trackback/id/tr1616726746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása